Kihívás Napja ítéletidővel Gyulakután

Idén egyedül Gyulakuta nevezett be az országból a Kihívás Napja nevű világversenyre, s habár szerdán ítéletidő volt a községben, mégis több százan vettek részt az egész napos programokon.
A rossz idő ellenére is sokan vettek részt a programokon 

A Kihívás napja (World Challange Day) a világ legnagyobb méretű, egy napon át zajló sportrendezvénye, amelyen azonos méretű, 20 ezer lakos alatti települések vesznek részt. A verseny lényege, hogy ki tud az illető településről legtöbb lakost bevonni legalább egy, 15 percig tartó sporttevékenységbe. A vetélkedő 1982-ben indult Kanadában, amikor két szomszédos település méretkezett meg. A mozgalom hamar elterjedt a világban, Magyarországon is igen népszerű, ott már országon belül is megméretkeznek a települések és csak a legjobbak versenyeznek más országok településeivel. Tavaly világszinten 48 millió személy nevezett be. Romániában ez még gyerekcipőben jár, tavaly Gyulakuta és egy déli román kisváros nevezett be, idén már egyedül Gyulakuta képviselte az országot.

Idén is a központi parkban állították fel a regisztrációs sátrat, ahol minden résztvevőnek be kellett nevezni valamely programba. A tevékenységek reggel tíz óra táján kezdődtek és este kilenc óráig zajlottak a település több pontján. A felső tagozatos diákok az iskolaudvaron tornásztak, az alsó tagozatosok és óvodások táncoltak, kör- és stafétajátékokban vettek részt a Moccanj! torna keretében, a kezdeményezéshez a kelementelki iskolások is csatlakoztak. Mások asztaliteniszeztek, fociztak a műfüves pályán, egy csoport elkerékpározott Bordosig, a regisztrációs standnál folyamatosan igénybe lehetett venni a tollasütőket, ugrólabdákat, nagyon sokan az ugrókötelet választották még a felnőttek közül is, volt babakocsi-séta a kismamáknak, de rossz idő miatt a baba-mama torna elmaradt. A gyerekek iskola után is visszatértek a programokra, esőköpenyben és gumicsizmában egész délután ott voltak a felnőttek között. Továbbá egyik nő azt is vállalta, hogy az éppen folyó családi ballagási ebéden résztvevőket is megtáncoltatja, így egyből 120 személlyel gazdagodott a résztvevők listája. De a helyi készruhagyár alkalmazottai is feláldozták a déli cigiszünetüket és a gépek mellett-között negyedórát a tornára szántak.

Tavaly a lakosság 21 százaléka vett részt községszinten, míg a horvát ellenfél, Mali Losin 18, a venezuelai vetélytárs, Puerto la Cruz viszont 66 százalékot mozgósított. Idén csak egy vetélytárs jutott Gyulakutának, a tavalyi horvát település. Mivel szerdán egész nap ítéletidő volt, a tavalyinál kevesebben vettek részt a programokon a Kis-Küküllő mentén, közel 900 személy, így 17,83 százalékot értek el. A hivatalos eredményt várhatóan június 3-án közlik, de a gyulakutaiaknak nem is ez a fontos, hanem a részvétel, és örülnek, hogy új arcokat is láttak a megmozduló tömegben – mondta el a rendezvény kezdeményezője, Máthé Dalma. Szerinte nagyon jól fogadták az új kezdeményezést a helyiek és hatása már megmutatkozott a helyi sportéletben. Jövő évben is beneveznek a versenybe – állítja már most magabiztosan a főszervező, akiről csak dicsérő szavakkal nyilatkozott Varga József polgármester is, aki Dalma mellett köszönetet mondott a GYÖNGY és GYIK szervezeteknek, a Reménység idősklubnak, a Szivárvány tánccsoportnak, valamint minden lakosnak, aki részt vett, szervezett vagy versenyzett ezen a világszintű rendezvényen.

GYULAKUTAI KÖZSÉGI NAPOK

Az elmúlt hétvégén községi napokat tartottak Gyulakután. A háromnapos rendezvényen találkoztak a testvértelepülés küldöttségei és a helyi borászok is. Volt borkostoló és borverseny, lovas díszfelvonulás, arcfestés, gyermekprogramok, gulyásfőző verseny, kézműves műhelyek, valamint sportrendezvények. Minden résztvevő talált magának kedvére valót.

A községnapok programját Gyulakuta önkormányzatának szervező csoportja a hagyományőrzés és a különböző szórakozási lehetőségek figyelembe vételével állította össze. Pénteken a találkozás kapta a főszerepet, szombaton a hagyományőrzés, a kézművesfoglalkozások, a bográcsozás és a koncertek, míg vasárnap a sportrendezvények. Híradónk stábja a szombati rendezvényekre látogatott el, fergeteges volt a hangulat.
A koncertek fél hatkor kezdődtek, fellépett Csepregi Éva és Végvári Ádám, a CHROM együttes, az X-faktoros BY THE WAY, majd MELY, MC BADY és László Attila, végül a DESPERADO lépett színpadra. A községnapokról bővebben a Hír-hétvégében számolunk be, amelybenl a Desperado énekesével, Bettivel beszélgetünk.Az elmúlt hétvégén községi napokat tartottak Gyulakután. A háromnapos rendezvényen találkoztak a testvértelepülés küldöttségei és a helyi borászok is. Volt borkostoló és borverseny, lovas díszfelvonulás, arcfestés, gyermekprogramok, gulyásfőző verseny, kézműves műhelyek, valamint sportrendezvények. Minden résztvevő talált magának kedvére valót. A községnapok programját Gyulakuta önkormányzatának szervező csoportja a hagyományőrzés és a különböző szórakozási lehetőségek figyelembe vételével állította össze. Pénteken a találkozás kapta a főszerepet, szombaton a hagyományőrzés, a kézművesfoglalkozások, a bográcsozás és a koncertek, míg vasárnap a sportrendezvények. Híradónk stábja a szombati rendezvényekre látogatott el, fergeteges volt a hangulat.
A koncertek fél hatkor kezdődtek, fellépett Csepregi Éva és Végvári Ádám, a CHROM együttes, az X-faktoros BY THE WAY, majd MELY, MC BADY és László Attila, végül a DESPERADO lépett színpadra. A községnapokról bővebben a Hír-hétvégében számolunk be, amelybenl a Desperado énekesével, Bettivel beszélgetünk.
 

Hetedik alkalommal szerveztek a hétvégén községi napokat Gyulakután. A gazdag és színvonalas rendezvényt az Európai Unió testvértelepülési programja is támogatta.

Díjazták a legjobb borászokat, főzőket, tanulókat és legszebb háztájakat

Pénteken tartották a testvértelepülések találkozóját és a község bortermelőinek versenyét. Szombaton az erdőszentgyörgyi és gyulakutai hagyományőrző Württemberg-huszárok, a mezőcsávási fúvószenekar és népviseletbe öltözött, szekéren felvonuló és táncoló helyi ifjak ébresztették ünnepnapra a falut. Már délelőtt megtelt a tér, a sátrakban a Gyulakutai Ifjak Közössége (GYIK) a tevékenységeit, a nőszervezet a kézimunkát népszerűsítette, a gyerekeket nemezelés, üvegfestés várta, de arcfestés, légvár, vizes medencék is csalogatták őket, míg a felnőtteket a bográcsokban főzött étkek illata, a sörsátrak hűvöse vonzotta a faluközpontba. Varga József polgármester és Borbély László parlamenti képviselő beszéde után az RMDSZ Maros megyei ügyvezető elnöke, Kovács Levente figyelmeztette az ünneplőket: ezek az alkalmak emlékeztetnek arra, hogy sokkal több van ami összeköt, mint ami elválaszt. Táncaink, kultúránk, nyelvünk összeköt, fontos, hogy ezt a rendezvényt a hagyományőrzés szellemében szervezték, és hogy a sok beruházás mellett az önkormányzat odafigyel a közösség megerősítésére is.

Pétervására és Gyulakuta kapcsolata immár húszéves, és túlmutat a protokolláris találkozásokon, és szeretne hozzájárulni az összetartozáshoz – emelte ki felszólalásában Eged István polgármester, míg az „egyéves testvér”, Tófej elöljárója, Horváth Zoltán azt hangsúlyozta: egy vérből valók és testvérek vagyunk, és ezt köszönik Gyulakutának.

Díjak, elismerések sora

Bővebben: Hetedik alkalommal szerveztek a hétvégén községi napokat Gyulakután. A gazdag és színvonalas...

Kerek nap a GYIK-nél

2014 tavaszán a Communitas Alapítvány pályázatot hirdetett ifjúsági szervezetek számára, melyre a GYIK (Gyulakuta község Ifjúsági Közössége) is pályázott, és sikeresen meg is nyert GYIK gyereknap címmel. Június 1-jén került sor a rendezvényre a községben levő gyerekek számára. Az esős idő miatt a kultúrotthonban került sor a rendezvényre. Változatos, szórakoztató programsorozattal igyekeztünk a gyerekek kedvében járni. Igyekeztünk odafigyelni, hogy a legkisebb korosztálytól a VIII. osztályos tanulókig mindenki örömmel vegyen részt a foglalkozásokon.
Mókatornával kezdtük a napot: Alma bohóc, Böske bohóc és Pisti bohóc szórakoztatta a gyerekeket. Igyekeztünk olyan programsorozatot összeállítani, amely a legkisebb babáktól a 8. osztályosokig minden gyereket foglalkoztat. Különböző sarkokat alakítottunk ki. Volt babasarok, a kézművessarokban papírforgót, papírsárkányt valamint színes laskából nyakláncot készíthettek, a nagyobbak pedig quilling technikával hűtőmágnest készítettek. A művészsarokban arcot festettek, portrét készítettek, az ügyességi sarokban célba dobtak, halásztak, villogót készítettek.
A gyerekek számos érdekes játékban próbálhatták ki ügyességüket: labdajátékokban, ugrókötelezésben, családi papucsban járásban, zsákban futásban, kötélhúzásban, népi gyermekjátékokban, számháborúban stb. Az V–VIII. osztályos tanulók kincskereső kalandjátékban vehettek részt.
A GYIK bohócok a nap folyamán többször is megajándékozták a gyerekeket cukorkával, lufival, buborékfúvókával, a GYÖNGY nőszervezet tagjai pedig krumpligulyást készítettek.
Ezúton köszönetet mondunk a Communitas Alapítványnak, Gyulakuta Önkormányzatának, a gyulakutai malomnak, valamint minden kedves nőszervezeti tagnak, akik odaadó munkájukkal és segítőkészségükkel nagyban hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez!
Orbán Ildikó és a szervezők

Fotóalbum

Gyulakutai Napok

Hetedik alkalommal szervezik meg a Gyulakutai Községi Napokat. Idén a By The Way és a Desperado is koncertezik.

Színes programválasztékkal várja az érdeklődőket a szervező csapat.

A háromnapos rendezvény csütörtökön augusztus 15-én kezdődik, amikor a testvértelepülések küldöttségeinek találkozójára kerül sor, amit egy borkóstoló és borverseny követ. A szombati nap lovas díszfelvonulással kezdődik, mely által  felébresztik a település lakóit, majd a kézműves vásárokra és különböző kiállításokra kerül sor, amellyel párhuzamosan sportrendezvények is zajlanak majd. A délutáni óráktól a koncertek veszik át a szerepet a községi napokon. A koncerteket követően tűzijátékra is lesz, ahol több ezer rakétát fognak majd a levegőbe lőni. A napot a Betli Duo zárja egy utcabállal. Vasárnap sportrendezvények lesznek, és a konfirmáltak 20, valamint 50 éves  találkozóját is megszervezik.